„Derbi-hét!” – járhatott sok kelenföldi lakos fejében a hétfői napon. Bizony, egy esetleges vasárnapi derbi be tudja világítani az amúgy szokásos, szürke hétköznapokat is. „Derbi!”  Egy csapat kieshet az élvonalból, negatív csúcsokat „döngethet meg”, ha a derbit megnyeri, az a szezon már nem volt sikertelen. Hegyvidék SE – Kelen SC. Mindkét csapat ugyanazon a pályán játssza a mérkőzéseit. Ez a párosítás olyan, mint egy Inter – Milan a San Siroban. Bár tény, előbbi esetben kisebb költségvetésű csapatokban ismeretlenebb labdarúgók rúgják a bőrt, a találkozó hangulata ugyanolyan. Parázs ütközések, kemény párharcok, őrületes iram, testi épséget kockáztató mentések. Óriási presztízscsata egy célért: a 3 pontért. Bár nem volt akkora médiafelhajtás a találkozó előtt, és a sajtón keresztül való üzengetések is elmaradtak a két fél részéről, a derbi mégiscsak derbi, játsszon akárki akárkivel. A kelenföldi oroszlánbarlangban ezen az összecsapáson a Hegyvidék volt a pályaválasztó, bár a hazai pálya előnyével nem tudott élni az amúgy XII. kerületi egyesület. A találkozó esélyese egyértelműen a Kelen volt, a zöldmezes csapat az előkelő 3. helyezést foglalta el a tabellán a Hegyvidék 15. pozíciójához képest. A 12 helynyi különbségnél azonban sokkal aggasztóbb volt a tény, hogy Rácz Krisztián vezetőedző igencsak foghíjas kerettel dolgozhatott, mivel csak 13 játékos jelentkezett játékra a mesternél. Hogy a babonás Olvasóinknak is kedvében járjunk, megemlítenénk, hogy az a 13 tulajdonképpen csak 12, mivel Balla már sérülten ült le a kispadra. Az (olcsó sör miatt olcsó hasonlattal élve) „Aranycsapat” -ban nem szerepelhetett ezen a hétvégén a csapatkaptány, Emri, akire a felnőtt tartalék együttesben várt izzasztó 90 perc rögvest a találkozó után. Hiányzott továbbá a sérüléséből lassan szó szerint kilábaló Tasnádi, valamint a vasárnapot (Arany János szavaival élve) „családi körben” eltöltő Béres is. Ezúttal csak a kispadra volt nevezve Gergely Barnus, mivel a középpályás minden bizonnyal a budaörsi időszámítás szerint indította az „Úr napját”, s emiatt elkésett. A hiányzókat figyelembe véve Rácz Krisztián a Réti – Sűrű, Katona, Somogyi, Sinkó – Sárközi, Nagy, Reichardt, Tóth – Pásztor, Imre összetételben küldte pályára csapatát. A Hegyvidék SE azonban alighogy kifutott a pályára, már hátrányban is volt: a forró hangulatúnak ígérkező összecsapást már az első percben lehűtötték a „vendégek” egy góllal. Egy baloldalról érkező beadásnál a védők elbambultak, a zöldmezes csatár így zavartalanul juttathatta a labdát Réti kapujába. Első perc, 0-1: ha a logika mindig igazolódna, 0-90 lett volna a végeredmény… Szerencsére nem így történt, az egy perc-egy gól elv tévességéről ugyanis már a 2. percben megbizonyosodhattak a hazaiak, mivel ekkor nem történt semmi említésre méltó. Akárcsak a félidő hátralevő részében, mivel nagyrészt a mezőnyben pattogott a labda. Amikor valamelyik kapu veszélyeztetve volt, akkor a kapusok magabiztosan oldották meg feladatukat. Erre főként Rétinek volt szüksége, a születési rendellenességgel világra jövő hálóőr (Bayern München szurkoló – a szerk.) 2-3 alkalommal is bravúrral mentette meg csapatát az újabb bekapott góltól. Sajnos azonban van, amikor a csoda sem segíthet: az első játékrész utolsó percében már a Hegyvidék kapusa is tehetetlennek bizonyult, így már 0-2 volt az állás. Az első félidő első, majd utolsó percében kapott gól mindenesetre szépen keretbe foglalta az első 45 percet. Hogy a HSE egy folyamatosan fejlődésben lévő csapat, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a játékosok képességeinek javulása már bő háromnegyed óra alatt is szemmel látható volt: a térfélcsere után már 2(!) percig bírták kapott gól nélkül a sárga mezben pompázó játékosok. Öt perccel később már végleg eldőlt a három pont sorsa: Sinkó ugratta ki gyönyörűen az ellenfél támadóját, aki köszönte szépen, és értékesítette a ziccert. Sinkó a nem létező „ön-kanadai táblázaton” egyértelmű favorit, hiszen a Grund ellen lőtt parádés (ön) gólja után már egy gólpassz is szerepel a minden poszton bevethető labdarúgó neve mellett. A négygólos hátrány tudatában bár becsületből még próbálkozott támadásokat vezetni a HSE, ám ez gólokban nem látszódott meg. A meccs hátralévő részében nem sok említésre méltó dolog történt, lassan csordogált a meccs, egyedül Sűrű vállsérülése borzolta a kedélyeket. A játékvezető végül 0-4-es állásnál fújt egymás után hármat a sípjába, így az őszi derbit a Kelen nyerte meg.